Smolly

Itt add meg az alcímet

Nevem Smolly. Igaz, ezt a nevet nem születésemkor kaptam, egy év körüli voltam, amikor egy fiú megtalált az utcán, lefogyva, összetört lélekkel. Kedves volt, enni, inni adott, így elmentem vele. Egy nagyon kedves fiatal lányhoz vitt, és ott is hagyott, ő adta nekem azt a nevet. Hamar megszerettem az új gazdim, és olyan hűséges társa lettem, hogy soha nem mozdultam mellőle! A gyerekeket és az embereket sosem szerettem, sőt, a kutyákkal sem voltam jóban, de gazdim ezt betudta életem első szomorú évének hozadékaként. Cserébe bármitől megvédtem őt , a családot és a saját gyermekünket is. Őket nagyon szerettem! Imádtam autózni, vagy csak az autóban pihenni, és egy sétára bármikor kapható voltam. Bár gazdim nem tudta hogy előbb utóbb Német Dog kennelje lesz, mert álmodni sem mert róla, de én azért megajándékoztam 1992. október 2-án egy csodálatos alom kiskutyával. Azt hiszem, hogy igazán nagy örömet okoztam ezzel neki, és a gazdiknak is. Mindannyian csodás helyre kerültek, és hosszú életet éltek. Máig emlegeti azokat a gyönyörű kiskutyákat :)

Tudom, hogy gazdim általam szeretett bele a fajtámba, és mikor a holdra költöztem megfogadta: mindig lesz legalább gy Német Dog a családban!

2017. május

Afamar Német Dog Kennel
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el